» Golenya Ágnes » ajánló
Az első igazi indián, akit megláttam, még fázósan húzta össze magán poncsóját. Nagy tejeskannát cipelt a földút szélére, amit aztán, mint a többi gazdálkodó az utunk során, nyugodtan otthagy, hogy összeszedje egy kisteherautó. A második egy öszvéren jött, rajta is a képeslapokról jól ismert rikító színű poncsó és hatalmas karimájú háncs kalap. Ez hihetetlen!
» Golenya Ágnes » ajánló
Bármilyen hihetetlen, a magyarországi oltóközpontban, a Dél-Amerikába utazóknak szóban és írásos tájékoztatókban is azt tanácsolják, szerezzenek be maguknak kokalevelet mielőtt az Andokba indulnak. Mire is? Nos, hasmenésre, gyomorhurutra, torokgyulladásra, sebfertőtlenítésre, érzéstelenítésre mindenképpen. Ezen kívűl megszünteti a magaslati levegő okozta szaggató fejfájást. Ha kokalevet rágunk, nem leszünk éhesek és szomjasak és akár egész nap képesek vagyunk
» Golenya Ágnes » ajánló
Sokunknak ez evidens, de még sokan vannak, akik nem tudják, nem értik és így talán el sem fogadják, hogy át kell írni az emberiség történelemkönyvét. Elsősorban persze a miénket, magyarokét, mert sajnos a mi hivatalos történelmünk, mint állatorvosi ló – ha megengedi ezt a szomorkás humort – magán viseli az irányított, manipulált, hiányos illetve valótlan történelem-kórtörténet valamennyi tünetét.
» Golenya Ágnes » versek
Kortalan voltam: kislány és szerető. Vágyó, vad, buja, félénken remegő. Védtelen voltam. (Néked nyílt virág: tüskés rózsakertben lila orgonaág) - feléd hajoltam – - belém karoltál – - köréd fonódtam – - elmosolyodtál – Csókomra Langyos tested volt a válasz. Vak voltam, hisz józanság oltára az ágyad. Égő a vérem - lehűt a mosolyod – Mindent...
» Golenya Ágnes » versek
Mint oboajáték dobszóló után. Úgy szívott magába Párizs. Bűvölő, kígyó-muzsikáját elég volt meghallanom. Belémsiklott a Szajna-gyönyör fricskázó párizsi hajnalon. Rámtekeredett, átfont újra meg újra – de meg nem kötözött! – Április bolondjai voltunk: az idő és én. Beborultunk – kisütöttünk. Párizsból minden kevés volt. (bár évezrednyit öregedtünk)
» Golenya Ágnes » versek
Hol Ég a Földdel összeforr s titkok mélysége tárul, A csillagok hozzánk hajolnak s a Hold lagúnákon táncol és mese-patak folyik minden felsejlő völgyben öröklétű havas ormok őrizetében Hol megszédül a gondolat és éjjel vacog a test, A lélek ujjongva kiszakad, hogy az ősi romok felett felismerje a Régi Napot s mindent, mit elfeledett. És visszahúzza az Időt, hogy sziklákhoz pányvázza és így vonjon...
» Golenya Ágnes » versek
Régi képen elmerengő szemeim már könnyben úsznak. Vaj’ mitől ez a föld-szorítás torkomban s a szívem alatt? Talán az fáj és szorongat hogy már értelemmel érzem nem is könnyű, tartós de kín idelenn e földi létem. Hajdanában a szó: örökké Bíztatóan csengett vissza. Hallatán manapság a szám Kaján vigyorrá torzul S rútul fröcsög rám egy varangy-igét: Ó, te marha!...
» Golenya Ágnes » versek
Még meg nem unt fotelemben ücsörgök -megint kicsi ez a szoba! – Nézem a gyereket, jön-megy, Ő is engem fürkész. Pici keze ceruzákat, zörgő tárgyakat Tologat, majd megint rám, az anyjára néz. Érzi, kicsit vesztes ő. Szívem övé, de a lelkem nagyon más tájakon andalog. Édes félárvám! Tudja már, hogy lutri az, kinek milyen Szülőt szán a teremtő!
» Golenya Ágnes » versek
Halkan peregnek a képek Lassan kihunynak a fények Álmom elhozta az este Kezdek mindent felébredve Reggel, hogyha rám süt a nap Estig, míg csillagok gyúlnak Lassan peregnek a képek Halkan kihunynak a fények Reggelre megöregedtem Ezzel mit se veszítettem Azt sem tudom mit akartam Lassan elfogyok e dalban.
» Golenya Ágnes » versek
Néznek Téged. Mégsem látnak. Mint büszke nő, elrejted a bájad. Idevonzod csodálóid, de nem tárod fel magad. Hihet bárki bármit, lepereg Rólad. Ki téged akar, hagyjon hátra mindent! Ha szeretni akar, kérje meg az Istent! Kérje meg a Teremtőt, kinek elsőszülöttje vagy, hogy hozzád simulva megértse titkodat! Égig érő hegyormaid süvöltő szele, Meleg, párás völgyeid folyó-patak...