purisaca
Az első igazi indián, akit megláttam, még fázósan húzta össze magán poncsóját. Nagy tejeskannát cipelt a földút szélére, amit aztán, mint a többi gazdálkodó az utunk során, nyugodtan otthagy, hogy összeszedje egy kisteherautó. A második egy öszvéren jött, rajta is a képeslapokról jól ismert rikító színű poncsó és hatalmas karimájú háncs kalap. Ez hihetetlen!
tovább »
Bármilyen hihetetlen, a magyarországi oltóközpontban, a Dél-Amerikába utazóknak szóban és írásos tájékoztatókban is azt tanácsolják, szerezzenek be maguknak kokalevelet mielőtt az Andokba indulnak. Mire is? Nos, hasmenésre, gyomorhurutra, torokgyulladásra, sebfertőtlenítésre, érzéstelenítésre mindenképpen. Ezen kívűl megszünteti a magaslati levegő okozta szaggató fejfájást. Ha kokalevet rágunk, nem leszünk éhesek és szomjasak és akár egész nap képesek vagyunk
tovább »
Sokunknak ez evidens, de még sokan vannak, akik nem tudják, nem értik és így talán el sem fogadják, hogy át kell írni az emberiség történelemkönyvét. Elsősorban persze a miénket, magyarokét, mert sajnos a mi hivatalos történelmünk, mint állatorvosi ló – ha megengedi ezt a szomorkás humort – magán viseli az irányított, manipulált, hiányos illetve valótlan történelem-kórtörténet valamennyi tünetét.
tovább »
Kortalan voltam:
kislány és szerető.
Vágyó, vad, buja,
félénken remegő.
Védtelen voltam.
(Néked nyílt virág:
tüskés rózsakertben
lila orgonaág)
- feléd hajoltam –
- belém karoltál –
- köréd fonódtam –
- elmosolyodtál –
Csókomra
Langyos tested volt a válasz.
Vak voltam, hisz
józanság oltára az ágyad.
Égő a vérem
- lehűt a mosolyod –
Mindent...
tovább »
Mint oboajáték dobszóló után.
Úgy szívott magába Párizs.
Bűvölő, kígyó-muzsikáját
elég volt meghallanom.
Belémsiklott a Szajna-gyönyör
fricskázó párizsi hajnalon.
Rámtekeredett, átfont újra meg újra
– de meg nem kötözött! –
Április bolondjai voltunk: az idő és én.
Beborultunk – kisütöttünk.
Párizsból minden kevés volt.
(bár évezrednyit öregedtünk)
tovább »
Hol Ég a Földdel összeforr
s titkok mélysége tárul,
A csillagok hozzánk hajolnak
s a Hold lagúnákon táncol
és mese-patak folyik
minden felsejlő völgyben
öröklétű havas ormok őrizetében
Hol megszédül a gondolat
és éjjel vacog a test,
A lélek ujjongva kiszakad,
hogy az ősi romok felett felismerje
a Régi Napot
s mindent, mit elfeledett.
És visszahúzza az Időt,
hogy sziklákhoz pányvázza és így
vonjon...
tovább »
Régi képen elmerengő
szemeim már könnyben úsznak.
Vaj’ mitől ez a föld-szorítás
torkomban s a szívem alatt?
Talán az fáj és szorongat
hogy már értelemmel érzem
nem is könnyű, tartós
de kín idelenn e földi létem.
Hajdanában a szó: örökké
Bíztatóan csengett vissza.
Hallatán manapság a szám
Kaján vigyorrá torzul
S rútul
fröcsög rám egy varangy-igét:
Ó, te marha!...
tovább »
Még meg nem unt fotelemben ücsörgök
-megint kicsi ez a szoba! –
Nézem a gyereket, jön-megy,
Ő is engem fürkész.
Pici keze ceruzákat, zörgő tárgyakat
Tologat, majd megint rám, az anyjára néz.
Érzi, kicsit vesztes ő.
Szívem övé, de a lelkem nagyon más
tájakon andalog. Édes félárvám!
Tudja már, hogy lutri az, kinek milyen
Szülőt szán a teremtő!
tovább »
Halkan peregnek a képek
Lassan kihunynak a fények
Álmom elhozta az este
Kezdek mindent felébredve
Reggel, hogyha rám süt a nap
Estig, míg csillagok gyúlnak
Lassan peregnek a képek
Halkan kihunynak a fények
Reggelre megöregedtem
Ezzel mit se veszítettem
Azt sem tudom mit akartam
Lassan elfogyok e dalban.
tovább »
Néznek Téged.
Mégsem látnak.
Mint büszke nő,
elrejted a bájad.
Idevonzod csodálóid,
de nem tárod fel magad.
Hihet bárki bármit,
lepereg Rólad.
Ki téged akar,
hagyjon hátra mindent!
Ha szeretni akar,
kérje meg az Istent!
Kérje meg a Teremtőt,
kinek elsőszülöttje vagy,
hogy hozzád simulva
megértse titkodat!
Égig érő hegyormaid
süvöltő szele,
Meleg, párás völgyeid
folyó-patak...
tovább »