versek

  Hol Ég a Földdel összeforr s titkok mélysége tárul, A csillagok hozzánk hajolnak s a Hold lagúnákon táncol és mese-patak folyik minden felsejlő völgyben öröklétű havas ormok őrizetében   Hol megszédül a gondolat és éjjel vacog a test, A lélek ujjongva kiszakad, hogy az ősi romok felett felismerje a Régi Napot s mindent, mit elfeledett.   És visszahúzza az Időt, hogy sziklákhoz pányvázza és így vonjon...

  Régi képen elmerengő szemeim már könnyben úsznak. Vaj’ mitől ez a föld-szorítás torkomban s a szívem alatt?   Talán az fáj és szorongat hogy már értelemmel érzem nem is könnyű, tartós de kín idelenn e földi létem.   Hajdanában a szó: örökké Bíztatóan csengett vissza. Hallatán manapság a szám Kaján vigyorrá torzul   S rútul   fröcsög rám egy varangy-igét: Ó, te marha!...

  Még meg nem unt fotelemben ücsörgök -megint kicsi ez a szoba! – Nézem a gyereket, jön-megy, Ő is engem fürkész. Pici keze ceruzákat, zörgő tárgyakat Tologat, majd megint rám, az anyjára néz. Érzi, kicsit vesztes ő. Szívem övé, de a lelkem nagyon más tájakon andalog. Édes félárvám! Tudja már, hogy lutri az, kinek milyen Szülőt szán a teremtő!  

  Halkan peregnek a képek   Lassan kihunynak a fények   Álmom elhozta az este   Kezdek mindent felébredve   Reggel, hogyha rám süt a nap   Estig, míg csillagok gyúlnak   Lassan peregnek a képek   Halkan kihunynak a fények   Reggelre megöregedtem   Ezzel mit se veszítettem   Azt sem tudom mit akartam   Lassan elfogyok e dalban.    

  Néznek Téged. Mégsem látnak. Mint büszke nő, elrejted a bájad.   Idevonzod csodálóid, de nem tárod fel magad. Hihet bárki bármit, lepereg Rólad.   Ki téged akar, hagyjon hátra mindent! Ha szeretni akar, kérje meg az Istent!   Kérje meg a Teremtőt, kinek elsőszülöttje vagy, hogy hozzád simulva megértse titkodat!   Égig érő hegyormaid süvöltő szele, Meleg, párás völgyeid folyó-patak...

  Megint a padlón fekszem, de most a lábaimat a falon felfelé nyújtom. Ahogy hajdanán, - jaj-de-régen! – gyerekkoromban tettem, s hagyom, hogy az éppen frissen barackszínűre festett falon titkos, láthatatlan csíkok maradjanak. Az sem érdekelne éppen, ha piszkos lenne a fal. Nincs bennem a felnőtt, a börtönőröm. Elküldtem. Fáradt vagyok, s úgy döntöttem visszalopom a gyermeki öröm felhőtlenségét. De...